
osztálykép 2011.
osztálynévsor 2011.
Baksai Levente
Csányi Maja Médi
Csepeli Ábel
Csigó Krisztián László
Délceg Edvárd
Földényi Gergo Ádám
Horváth Máté
Kalászi Dániel
Keresztesy Viktória
Kovács Bálint
Kvak Anasztázia
Majtényi Zsombor
Pénzes Ádám
Perényi Zoltán Gábor
Petres Róbert László
Pikó Levente
Pintér Olivér István
Ravasz Fanni
Riecsánszky Koppány
Sipos Zsolt
Végh Artúr
Zsigrai Péter
3.t (2010/2011)
Osztályfőnök: Jeszenszkyné Sz. Edit

Tanulói fogalmazás
A nevem Gergő és a 4. t-be járok.
Azért szeretek a sporttagozatba járni, mert az elmúlt négy évbennagyon sok izgalmas és érdekes dolog történt velem. Három évig jártunk úszni, sokat edzettünk, de néha játszottunk is. Most már jól tudok úszni. Sok féle sportot megismertem és kipróbáltam:foci (kint is, bent is), birkózás (gyűrtük egymást), tollaslabda (tenyeres-fonák), kézi labda (dobások és esések),futás (lógott a nyelvünk) és még sorolhatnám, de elfogyna a ceruzám. A nyári sporttábor, nagy BULI!!! A tanárok kedvesek voltak, nem csak tanítottak, hanem programokat szerveztek nekünk, pl.: színház, versenyek, kirándulás.Ezért jó a Batthyányba sportosztályba járni.
2012-01-17
Délceg Edward

Az első négy évem az iskolában:
Én az elsőben picit féltem, de ahogy múlt az idő, egyre bátrabb lettem. Én sportolni szerettem, itt van birkózás, foci, tollas és stb. Sok helyre mentünk, színházba, kirándulni és úszni is jó volt. Az iskolaotthont azért szeretem, mert ott a házit megcsináltuk. A versenyeken sok érmet lehetett szerezni. Aranyat, ezüstöt és bronzot. A tanárok kedvesek és aranyosak. Az órákon van matek, fogalmazás és testnevelés is.
Nagyon szeretek ebbe az iskolába járni.
2012-01-23
Az első négy évem az iskolában

- Sziasztok! A nevem Fanni. A 4.t-be járok.
Minden gyerek, aki itt van, rendszeresen sportol. Az iskolaotthon azért jó, mert nem kell hazavinned a leckét hanem, megírod az iskolába. Sok verseny van, ami izgalmas és nagyon jó. Birkózás, matek, környezet versenyre azért indítanak, mert jó vagy benne és biztos helyezést is elérsz. A tanárok mindig segítenek abban a feladatban, amit valaki nem ért. A tanárok sporttáborba, színházba is elvisznek minket. A sporttáborban van edzés, tanulás stb. Az órákon fejlettebb lesz az agyunk, a testünk, a fantáziánk és osztályozzák a munkánkat. Az osztálytársaid jók hozzád, segítenek neked, ha bajban vagy. Játszanak veled, foglalkoznak veled.
Nekem ebben az iskolában minden tetszik, jó is hogy ide kerültem. Gyertek ti is ide és ismerkedjetek meg ezzel a fantasztikus légkörrel!
Ravasz Fanni
2012-01-23
Kvak Anasztázia

Az első évem úgy kezdődőt hogy bementem az iskolába és két kedves tanító néni várt minket a padunkon rajta volt a nevünk, és rajta egy csiga mibe bele volt állítva egy órarend, és mellette egy magatartás füzet. A tanítók bemutatkoztak és utána mi is.Másnap már tanultunk is a matekból a számokat olvasásból betűket.Sajna ez az év gyorsan elment! De nyáron találkoztunk mert mentünk nyári táborba Balatonszemesre egy hétig. A másodikos évem is hamar elment de meg tanultunk írni, olvasni, számolni.A harmadikos évem is elment de sok jó történt velünk rengetek verseny és móka. Abban az évben elmentünk színházba Pestre és Agárdra vitorlázni. A negyedikes évemet járom és és egy új tantárgyat tanulunk ez pedig az Angol. Félév van sok dolgozat és a tanítónknak a javítás.De ebben az évben is lesz, jó mert nyáron megint megyünk táborba.
Málnácska
2012-01-23
Csigó Krisztián

Az első négy évem az iskolában
Az első négy évem örömteli volt.Az első évben összebarátkoztam az osztálytársaimmal és megismertem két tanáromat.
Nagyon sok közös programunk volt.Az osztállyal voltunk táborban és nagyon jó volt, voltunk színházban az is jó volt és voltunk sok szép helyen, most is megyünk játszó házba, nyáron táborba.Mindig sokat kézműveskedünk most is csináltunk újévi kismalacot.Az anyák napi ünnepségek nagyon szépek voltak.
Csak az a kár, hogy jövőre nem Edit néni fog tanítani.
Kalászi Dániel

Az első négy évem az iskolában
Az én iskolám Érden: Batthyány Általános Sport Iskola. Amikor először beléptem az iskolába sok embert láttam. Bementem az osztályba és két mosolygós tanító néni fogadott minket. Mellettük a sok pad, rajtuk a rengeteg csoki. Az iskolában körbevezettek minket, megmutatták mi hol van. Engem nagyon érdekelt, amit mondtak. Nagyon vártam, hogy elkezdjük a tanulást. Először a betűknél nyitottuk ki a könyvünket, és egy napon azt vettem észre, hogy tudom az abc-t, ennek köszönhetően egyre jobban tudtam olvasni. Az iskolából hazafelé menet minden feliratot elolvastam. Mivel az osztályunk testnevelés tagozatos, ezért sok sport közül lehetett választani, amik közül nekem a birkózás tetszett. Az edzőm elvitt életem első birkó versenyére, ahol 3. helyezést érem el. Elkezdtünk uszodába járni. Sokat úsztunk és az úszás végén 5 perc játék volt. Iskolánkba ellátogatott egy bábszínház társulat, akik egy kisebb előadást tartottak. Év végén jó magatartásunknak köszönhetően Edit tanító nénink elvitt minket táborba, Balatonszemesre, ahol 5 napot töltöttünk el. Nagyon jól éreztük magunkat és jókat nevettünk, sokat játszottunk. Így az első évem hamar elszállt és másodikos lettem. Másodikban sok barátom lett. Megtanultam, jól olvasni, írni a matematikát is jól tudtam. Farsangon csizmás kandúr jelmezben megnyertem a 2 helyezésnek járó díjat. A jutalmam egy csokitorta volt, amit elosztottam az osztályban. Nekem nagyon ízlett. Ez az év is hamar eltelt és izgatottan vártam a 3. osztályt. A nyári szünet gyorsan telt és már kezdődött is az új tanév. 3. osztályba léptem. Már folyékonyan írtam és olvastam, verseket tanultam. A suliba újra ellátogatott a bábtársulat és ismét jó előadást mutattak be. Tetszett, mert lehetett belőle okulni. Közelgett a május és elkezdtünk készülődni az anyák napi műsorra. Edit tanító nénink egy olyan színdarabot bízott ránk, ami hosszú és nehéz szerepből ált, de mi eljátszottuk és nagyon jól sikerült. Ez az év is olyan hamar elment, mint a többi, és már 4. osztályos lettem. Elkezdtünk egy új nyelvet (angolt) tanulni. Kíváncsi voltam, hogy milyen a másik nyelv. Mivel nagyon jól értem a matekot Edit néni benevezett egy matek versenyre és itt is jól tejesítettem. Új tantárgy még az informatika, amivel meg tanuljuk kezelni a számítógépeket. Igaz én itthon is sokat használom, de azért még megtanulhatok mást is rajta. Rengeteg időt töltünk a különböző sportok megismerésével. 4 fajta sport közül lehet választani kettőt 1. tollaslabda floorball birkózás 2. kézilabda foci. Testnevelésórára (a tesi óra ) mindenkinek kötelező járni,itt az egész osztály jelen van. A „tollas/birkó" órán ketté oszlik a csapat a fele birkón a másik fele tollason. Nekem a tollaslabda tetszik a legjobban, de kipróbáltam a floorball-t is. A 4. osztály elvégzése után, felső tagozatos leszek.
2012-01-29
2.t
Sportcsoportok 2009-10.
|
Ssz |
Név |
I.csoport |
II.csoport |
I.csoport |
II.csoport |
|
|
Edző: |
Pécz Imre |
Tinka Lajos |
Reiter Vivien |
Stencinger Norbert |
|
1. |
Baksay Levente |
birkózás |
|
labdajáték |
|
|
2. |
Boros Gergely |
|
tollaslabdázás |
labdajáték |
|
|
3. |
Czeglédi Ágnes |
|
tollaslabdázás |
labdajáték |
|
|
4. |
Csigó Krisztián |
birkózás |
|
|
foci |
|
5. |
Délceg Edvárd |
|
tollaslabdázás |
|
foci |
|
6. |
Földényi Gergő |
|
tollaslabdázás |
|
foci |
|
7. |
Gulyás Zsolt |
birkózás |
|
|
foci |
|
8. |
Horváth Máté |
birkózás |
|
labdajáték |
|
|
9. |
Kalászi Dániel |
|
tollaslabdázás |
labdajáték |
|
|
10. |
Keresztesy Viktória |
|
tollaslabdázás |
labdajáték |
|
|
11. |
Kovács Bálint |
birkózás |
|
|
foci |
|
12. |
Kvak Anasztázia |
|
tollaslabdázás |
labdajáték |
|
|
13. |
Majtényi Zsombor |
birkózás |
|
|
foci |
|
14. |
Mészár Levente |
|
tollaslabdázás |
|
foci |
|
15. |
Pénzes Ádám |
birkózás |
|
labdajáték |
|
|
16. |
Perényi Zoltán |
|
tollaslabdázás |
|
foci |
|
17. |
Pintér Olivér |
|
tollaslabdázás |
|
foci |
|
18. |
Ravasz Fanni |
|
tollaslabdázás |
labdajáték |
|
|
19. |
Riecsánszky Koppány |
birkózás |
|
|
foci |
|
20. |
Sipos Zsolt |
|
tollaslabdázás |
labdajáték |
|
|
21. |
Vadinszky Patrik |
|
tollaslabdázás |
labdajáték |
|
|
22. |
Végh Artúr |
birkózás |
|
|
foci |
|
23. |
Zsigrai Péter |
birkózás |
|
|
foci |
Beszámoló az érdi Batthyány Általános Iskola és Sportiskola
2.t osztályos tollaslabdázóinak munkájáról
Iskolánkban a 2008-09-es tanévben indult először egy olyan sportiskolai osztály,melynek órarendjébe öt sportág,közöttük a tollaslabda is be lett építve. A tanulók heti 2 órában sajátíthatták el a sportág alapjait.
(Boros Gergely, Czeglédi Ágnes, Délceg Edvárd, Földényi Gergő,Gulyás Zsolt, Kalászi Dániel, Keresztesy Viktória, Kvak Anasztázia,Mészár Levente,Perényi Zoltán, Pintér Olivér,Ravasz Fanni, Sipos Zsolt, Vadinszky Patrik: edzők: TORNAI TIBOR, TINKA LAJOS)
A 2009-10. tanévben folytatódott a képességfejlesztés és a játékszabályok megismertetése.
Egyszerű, a tollaslabdás képességeket mérő, általunk kidolgozott játékos felmérés alapján a gyerekek fejlődését lemértük. Az átlagos teljesítménnyel mindenki összehasonlíthatta a saját eredményeit.
Versenyzési ismeretek:
A játékosok egymással játszottak és az év végén egy bajnokságban vettek részt.
A mérkőzéseket svájci rendszerben bonyolítottuk le, a diákolimpiai rendezés mintájára.
Minden edzésen egy forduló lebonyolítására került sor.
A bajnokság eredménye a következő:
|
2.t osztály |
Helyezések |
|
FIÚK |
|
|
Boros Gergely |
I.hely |
|
Sipos Zsolt |
II.hely |
|
Földényi Gergő |
III.hely |
|
Perényi Zoltán |
III.hely |
|
LÁNYOK |
|
|
Czeglédi Ágnes |
I.hely |
|
Keresztesy Viktória |
II.hely |
|
Ravasz Fanni |
III.hely |
|
Kvak Anasztázia |
III.hely |
A 2010-11. évben a legjobbak elindulhatnak a Pest megyei tollaslabda diákolimpia versenyén.
Ennek helyszíne a mi intézményünk lesz.
Sok sikert és széperedményeket kívánok minden játékosnak!
Érd, 2010-05-15
Tinka Lajos
sportoktató
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. Expressz Szervizek | Expressz Szolgáltatások | Expressz Termékek
► Oldalak amelyek expressz, gyors szolgáltatás, és gyorsszolgálat árak, futárszolgálat rendelés, gyorsszervíz, nonstop - éjjel-nappal azonnali kiszállással hibaelhárítás.
expressz-oldalak.hupont.hu
2. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
► Eladó lakások a budai oldalon folyamatosan frissülő kínálattal. Zöldövezeti, erkélyes, felújított és újszerű lakások
eladolakasokbudan.hupont.hu
4. Épületrepedések zárása, süllyedések megállítása, sajtolt mikrocölöpözéssel
► Épület repedések összezárása, süllyedések megállítása, alapok, főfalsk és válaszfalak, födémek, padlók stabilizálása, visszaemelése , statikai szakértése, megerősítése és javítása, pinceszint süllyesztés szakaszos aláalapozással.
epuletrepedessullyedes.hupont.hu
► A siker fejben dől el. A valódi okok, gyökerek tudatosítása vezet egyedül tartós eredményre.
eletmod-debrecen.hupont.hu
6. Értékesítés Ösztönzés - Kasza Tamástól
► Az értékesítés ösztönzés a fő probléma bármely olyan cégnél, mely a jelen körülmények között fejleszteni kivánja értékesítési módjait.
ertekesitesosztonzes.hupont.hu
7. Helle Nóra és Eric Helle - Hatékonysági specialisták
► Hatékonyság = Minimális energia és idő felhasználásával maximális eredmény elérése. www.vezetoisiker.eu www.vezetoisiker.eu
executivesuccess.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
► Ez az oldal csak a Twilighttal és annak szereplőivel,valamint a Twilightos hírekkel foglalkozik!!!!!!!!!!Boldog 24. szülinapot kívánunk ROBERTNEK!!!!!
twilightsaga-alkonyat.hupont.hu
3. Zibro fűtés olcsón Szolnokon, lézercsúcstechnológiás fűtőkészülékkel
► Nem gáz, nem villany, de mégis meleg van a kéménynélküli, hordozható lézer fűtő készülékekkel, melynek fűtőanyaga a folyékony paraffin.
futsonolcson.hupont.hu
4. Villanyszerelés Javítás Kecskemét 06/30/9388145
► Családi házak,lakások,üzletek villanyszerelése régi hálózatfelújítása
csovill.hupont.hu
► Képgyűjtemény. Weblapkellékek.
anya-apa.hupont.hu
6. Dr.Gyenes Orsolya szülészet-nőgyógyászati magánorvosi rendelője
► Szolnok belvárosában szeretettel és tudásunk legjavát adva várjuk kedves pácienseinket orvosi rendelőnkbe, ahol szép környezetben igyekszünk a segítségükre lenni.
drgyenesorsolya.hupont.hu
7. Szeged Szállás - Szeged szálláshelyek -PETI APARTMAN -SZEGED SZÁLLÁS OLCSÓ
► Szeged szállás , Szeged szállás olcsó,Szeged panzió, szállás : Szálláshely sok van Szegeden, de Peti Apartman csak egy. Válassza a Peti Apartmant Szegeden, ha jó és olcsó szállást keres !magánszállás,szegedi szállások, A fiatalok kedvelt szálláshelye
szegediszallas.hupont.hu
8. Falfúró gyors szolgálat Bp. 06209884170
► Rögzítés fúrással betonpanel födémbe, téglafalra,csempére,gipszkartonra pénz visszafizetési garanciával . Dísztárgyak, dekorációk, fürdőszobákba kiegészítők, lámpák, karnisok, sportszerek felfúrása. PROFI LÉGTECHNIKAI FÚRÁS 0-24
falfuro.hupont.hu
9. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D
► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9
emocsajokfiuk.hupont.hu
10. nöi-férfi-gyermek divatáru
► 3400 Mezökövesd,Mártirok út 2.
smaragdok.hupont.hu
11. 6.Württemberg Huszárok - Erdőszentgyörgy
► A Württemberg Sándor Egyesület tagjai olyan elhivatottságot érző emberek, akik felvállalták a huszárság -mint népünk történelmi értékeinek megtestesítője - hagyományainak, szabályainak, erkölcsi alapjainak életben tartását
wurttemberg.hupont.hu
12. ROKOLYA ÉTTEREM - a Rokolya utcai irodaház földszintjén
► ******* Nálunk nem csak az ebéd fő, hanem az egészség is! ******* Címünk: Bp. XIII. Rokolya u. 1-13. - - - - - - Telefon: +36 20 3982819 Email:rokolyabufe@gmail.com * facebook.com/Rokolya Étkező
rokolyabufe.hupont.hu
13. Józsa "Solverus" István: Írá-Sock, avagy "Úton a Biztos Pont felé"
► Kedves idetévedt Olvasó! Egy ideje belevágtam, hogy átnézzem, összerendezzem eddigi írásaimat, mivel nagyon úgy tűnik túl az 50-en, életem lassan elszalad. Ez a folyamat ma is tart, és csak remélni, tudom, hogy be is fejezem egyszer, amit elkezdtem.
solverus-versek.hupont.hu
► Réges régen egy messzi messzi galaxisban
star-wars-lap.hupont.hu
► Ez az oldal az Internátus (El Internado) című sorozattal foglalkozik. Már a facebookon is!! :)
el-internado.hupont.hu
16. Védőnő Kakucs
► Minden, ami a várandóssággal, gyermekgondozással, neveléssel kapcsolatos "fejlesztés alatt"
vedonokakucs.hupont.hu
17. JOHNSON STREET DANCE HIPHOP SCHOOL
► AMERIKAI STILUSÚ HIPHOP ÉS STREET DANCE
johnsondancer.hupont.hu
18. Spirituális, testi-lelki-szellemi gyógyítás, holdnaptár és tanfolyamok
► Testi, lelki, szellemi betegségek gyógyítása természetgyógyászati, kineziológiai módszerekkel. Spirituális tanfolyamok, Energiamező Gyógytó Angyalai tanfolyamok, gyógyítás és öngyógyítás. SVT. Holdnaptár szerinti fogyókúrák, receptek.
gyogypont.hupont.hu
► Itt megtalálhattok minden érdekes, a Forma-1 mérföldköveinek számító teljes futamot! Gyűjteményemben közel 600 archivált felvétel közül válogathattok, mely napról-napra frissül
teljesfutamok.hupont.hu
20. Minden amit a feng shui-ról tudni kell!
► "Lásd a szíved vágyát, ne kérzedt hogyan fog valóra vállni, csak tudd, hogy úgy lesz!"
fengsuhi.hupont.hu
21. Isten hozta a Gyimesbükki Római Katolikus Plébánia honlapján
► Welcome to Gyimesbükk Roman Catholic presbytery website
gyimesiplebania.hupont.hu
22. Egyesület Fejér Megye Falusi Turizmusáért
► Falusi szálláshelyek, falusi vendégasztal, programok vidéken
fmfalusi.hupont.hu
23. -- Írásunk - Örökségünk -- Kézírás - Kalligráfia - Kézi Gravírozás
► Kalligráfia és Kézi Gravírozás. Meghívók, Névkártyák, Étel-Itallapok készítése. Kézi gravírozással ajándék és dísztárgyak készítése. Ősi Magyar Rovásírás és Rovásgravírozás. Kézműves, Bőrdíszmű és Dekorációs munkák.
kalligrafia.hupont.hu
24. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
szitanyomas.hupont.hu
25. ESMTK PESTERZSÉBET JÉGCSARNOK
► 1201 Budapest, Zodony utca 1. Nyitvatartás, aktuális programok
uj-pesterzsebetjegcsarnok.hupont.hu
► Ami érdekel...
ezustteso.hupont.hu
► Gyógyító Virágesszenciák
gyogyitokert.hupont.hu
28. Micimackó és barátai igaz története, avagy a világ vége
► Ami az eredeti Micimackó-ba már nem fért bele... Az eljövendő évek legnagyobb filmsikerének sztoriját olvashatod, először és magyarul, forgatókönyvszerűen megírva! Könnyek és kacagás!
micimacko-igaz-tortenete.hupont.hu
29. Szag-és Páraelszívó szerelés, javítás +36 20 988 4170
► Amennyiben Önnek is fontos az egészség valamint a tisztaság tegye meg az első lépést a mindig friss levegőért otthonában.
szagelszivo.hupont.hu
► Szupcsii oldal! Skubizd+ ! Ha nem teccik akkor ne nézd+ ennyih..
racing-rally.hupont.hu
31. Diószeghy-Villa Siófok/Széplak magánszálláshely. (36)309449991
► Siófok felnőttbarát szálláshelye. Stúdió-apartmanok,szobák kiadók!Wifi,SíkképernyősTV, teakonyha. A szálláshely csak 6 éven felüli vendégeket fogad, és bulizásra nem alkalmas.
vendeghaz-dioszeghy.hupont.hu
► A FÉNY Hierarchia Információi
fenyoldal.hupont.hu
33. Üdvözlöm a weboldalamon! Antik bútor restaurálást végzek.
► Antik bútor felújításával, restaurálásával foglalkozom. Idős, régi bútorok, szekrények, asztalok, felületén levő, megkopott kifakult sellakpolitúr rétegeket eltávolítom, és hagyományos technológiával, sellakpolitúrral újrafényezem.
butorszerelo.hupont.hu
34. Sarki Fény Vendégház Gergelyiugornya
► Pihenés csendes, nyugodt környezetbe!
sarkifeny.hupont.hu
35. Szeged Szállás - Szeged szálláshelyek -PETI APARTMAN -SZEGED SZÁLLÁS OLCSÓ
► Szeged szállás , Szeged szállás olcsó,Szeged panzió, szállás : Szálláshely sok van Szegeden, de Peti Apartman csak egy. Válassza a Peti Apartmant Szegeden, ha jó és olcsó szállást keres !magánszállás,szegedi szállások, szálláshelyek ,
szegedszallas.hupont.hu
36. ESMTK Jégkorong Szakosztály hivatalos honlapja
► ESMTK jégkorong utánpótlás, női, férfi, kezdők oktatása minden korosztályban Korcsolya és jégkorong oktatás, felzárkóztatás, felkészítés, versenyeztetés ( Pesterzsébet Jégcsarnok, 1201. Budapest, Zodony utca 1. )
esmtkhoki.hupont.hu
37. HAGYOMÁNYŐRZŐ ESKÜVŐSZERVEZÉS
► "A jó szokás tartja az országot!"
hagyomanyorzoeskuvo.hupont.hu
38. tauben, pigeon, porumbei, postagalamb GÁSPÁR ISTVÁN
► A Pannon Maraton Klub 2009 - 2010 évben rendezett versenyeinek CSAPATBAJNOKA (jobbra a 85427 hím látható 755 km lerepülése után 2047 társát utasította maga mögé és 14 órai szállás után NEMZETKÖZI I. díjat nyert!
pannonmaraton.hupont.hu
39. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
mosogepszerviz.hupont.hu
40. Szólásgyűjtemény - szólások, szóláshasonlatok és jelentésük
► A stílus maga az ember... Beszélj színesebben, elevenebben, képszerűbben! Értsd és használd a szólásokat!
szolas.hupont.hu
41. Lili Kata Nóra
► Nem adjuk fel!!!
likano.hupont.hu
► Kezdő vállalkozásának szórólapját a kívánt tartalommal saját számítógépe mellől megrendelheti és utánvétellel fizetheti!
szorolap.hupont.hu
43. ANTIVIRUS
► Avast, AVG, Comodo, Eset, Microsoft Security Essentials
antivirus.hupont.hu
44. Sziasztok!
► Ez az oldal a lányokkal foglalkozik.Köszönöm h bejöttél.Gyere legközelebb is!
belepescskcsajoknak.hupont.hu
45. olcsoregikonyvek.hupont.hu
► Olcsó, régi és új könyvek nagy választékban! Regények, krimik, zsebkönyvek, irodalmi művek, háborús történetek, kalandkönyvek, szerelmes regények, sorozatkönyvek
olcsoregikonyvek.hupont.hu
46. Szállás a Mátrában: Parádsasvári Fakuckóban
► Aprócska faház a Mátrában romantikus pihenéshez! Legyen a vendégünk, élvezze a pihenést dézsafürdős Fakuckónkban ! Kérje ajánlatunkat: +36209179246
fakucko.hupont.hu
47. Füstcső, kályhacső, hődob, hőfokozó, kiegészítők.
► Drága a villany vagy gázfűtés? most váltson kandallóra, Kályhára, sparheltra
fjs.hupont.hu
48. Romarandi
► Egy társkereső, ahol a romák vannak előtérben
romarandi.hupont.hu
49. DJ Kokalo
► Itt tudod meg nézni a DJ cuccok (Hifi,Keverő,Végfok,Lejátszó,Hangfalak STB) tulajdonságait ,árait és egyéb dolgokat.
djkokalo.hupont.hu
50. Harry Potter legjobb oldala!!!
► Főszereplők:Harry Potter/Daniel Radcliffe , Ron Weasley/Rupert Grint , Harmione Granger/Emma Watson
harry-potter-imadok.hupont.hu
51. Motorcsónakázás a Dunán - Privát élményhajózás Budapesten
► Ha egy felejthetetlen élményt szeretnél, mi tudjuk a megoldást!
hajokazasadunan.hupont.hu
52. Selena Gomez,Rajongói oldal!
► Ha nagy rajongója vagy Selena Gomeznek,akkor gyere és nézz szét,mert ez az oldal,akkor neked való! Jó szórakozást:Póti Vivien szerkesztő
eenenenene.hupont.hu
53. Metin 2
► Ezen a metin2 oldalon képességek részletes leírását találhatod meg és képeket. Minden nap újabb infó érdemes vissza nézni!
fantasy-metin.hupont.hu
54. Antikvárium
► Üdvözlök mindenkit a honlapomon!!! Itt találhatók az eladó könyveim, amelyek között vannak újak és használtak is, vannak régiségek és ritkaságok, amit csak nálam találsz meg.Nézz körül bátran!
konyvbrowser.hupont.hu
55. ÁPOLÁSTUDOMÁNY
► Az Ápolás önálló diszciplína, mely az Orvostudomány mellett halad és találkozási pontjaik nyomán kialakulnak azon létrának fokai, melyen betegeink elérik a gyógyulást.
apolastudomany.hupont.hu
56. BOLTÍV DEKOR Dekorációs és Kereskedelmi KKt. - 8000.Szfvár, Kelemen B.u.11.
► Cégtáblák, gépjármű dekorációk, reklámponyvák, névkártyák, szórólapok, mágneses irattartók, mágnesfóliák, cég logok egyedi igényeknek megfelelő, gyors, esztétikus kivitelezése, betűvágás, 3D térbetűk, dekoráció készítés 35 év szakmai tapasztalattal.
boltivdekor.hupont.hu
► Paksi Tetováló Stúdió 2003.-óta foglalkozik tetoválással! Tetováló: Funny vár minden kedves érdeklődőt!
funny-tattoo-studio.hupont.hu
58. Töri vázlatok
► Ha valaki hiányzik a töri óráról, vagy nem tudta leírni a vázlatot itt megtalálja...
tori-vazlat.hupont.hu
59. Szent Genéziusz Kulturális Egyesület és KulturKommandó
► A veszprémi művészek és műpártolók kulturmissziója, városunk, hazánk és Európa kulturális sokszínűségének és gazdagságának megőrzése érdekében! Veszprém, Komakút tér 2. szentgeneziusz@gmail.com; +36702 414048
szentgeneziusz.hupont.hu
60. FOGSZABÁLYOZÁS
► Esztétikus, pontos munkák, precizítás, design !
fogszabalyozas.hupont.hu
61. Kútfúrás Olcsón a Balaton déli partján
► Kútfúrás Gyorsan, Olcsón, Tisztán, és Profi kivitelben. Kútfúrás hivatalos Kútfúró céggel - akár már HOLNAP is!
olcsokutfurasok.hupont.hu
62. Lányok-asszonyok minden ami érdekes
► Lányok,sok érdekességeket találtok szerelem,szex,zene,receptek,horoszkóp,szépségápolás,parfümök,és minden ami érdekelhet.
lanyok.hupont.hu
63. Te is valódi állatbarát szeretnél lenni? Akkor ismerd meg ezt a weboldalt!
► Egyre többen és többen lesznek ma már IGAZI állatbarátok. Te is az vagy? Hogyan válhatsz azzá? Mindezt itt megtudhatod.
valodiallatbarat.hupont.hu
64. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
kissi.hupont.hu
65. idézєтєк.: )*
► Üdvözöllek a blogomon, itt rengeteg idézetet viccet, képeket, csajos dolgokat találhattok! :) Próbálom mindennap frissíteni. :') és ne felejtsétek el likeolni az fb-s oldimat se: @+[173189136103437:O] '+' nélkül! (;
fancsidezetek.hupont.hu
66. Egy lány története és csajos oldal
► Sziasztok!Meglepetés vár rátok a Felhivás oldalnál
girls-life.hupont.hu
67. AGYÚJRAHANGOLÁS 35 éve tesztelhető eredményekkel
► Pihenéssel a rugalmasságért és teljesítménynövelésért! Képességeink érzékenyítése a dinamikus, energikus, feltüzelő, fiatalos lendületért! XVII., Ferihegyi út 100. Kevevári M. Katalin /Katanya/ 06.30.1032899
agyujrahangolas.hupont.hu
► Követjük a sztárok napjait minden eggyes pecben és 10 percenként frissítünk és minden egyes nap új sztár látható és minden nap egy új oldal:Dcsak nektek de azon kivűl minden sztárrol szó esik és minden sztárrol adatotkaphatsz meg képet,és nyerhetsz
staroknapjai.hupont.hu
69. Medence Shop
► Medence kellékek nagy választékban! www.medenceshop.com
medence.hupont.hu
70. MŰSZAKI HIBÁS AUTÓ FELVÁSÁRLÁS
► ÖREG AUTÓ FELVÁSÁRLÁS - RONCSAUTÓ ELSZÁLLÍTÁS
forglambolkivonas.hupont.hu
71. A lehotai másképp királylehotai,kisrákói és bisztricskai Lehoczky nemzetség
► a LEHOCZKYNEMZETSEG.HUPONT.HU HONLAP kiegészítő honlapja Lehoczky család története Országos Széchényi Könyvtár: ISBN 978-615-02-0132-0 Írta: Lehoczky József
lehoczkykronika.hupont.hu
72. Albert Ferenc:Versek,prózák.Ősök nyomdokán történelem,haza,útleírás,érzelem
► A múltat kutatom, élek a jelenben, igazán bízom, egy sokkal szebb jövőben!
gufi.hupont.hu
► Színjátszás - Ének - Tánc
szieta.hupont.hu
74. Szandihello
► Ez a világ legjobb weboldala
szandihello.hupont.hu
75. REDŐNY JAVÍTÁS AKÁR MÉG MA! GURTNI CSERE 9.500,-Ft-tól! CÉGEKNEK IS!
► CÉGEKNEK, KÖZÜLETEKNEK IS VÁLLALUNK! NYUGDÍJASOKNAK KEDVEZMÉNY! 20/777-1122! REDŐNY KÉSZÍTÉS GARANCIÁVAL! Redőny javítás Bp. II. III. IV. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. XIII. XIV. XV. XVI. XVII. XVIII. XIX. XX. XXI. XXII. XXIII. kerület + Pest megye!
redonyseg.hupont.hu